Kathryn,Kathryn Parks. Néma mégis viharos jellem. Egy csendes városkában élt,talán a madarak csiripelése zavarta meg-e csodás erdei hangzást. Egyedül élt akár egy télen nyíló pipacs. Külleme varázslatos volt. Megigézte az emberi szemeket. Bőre hófehér akár a frissen hullott hó,haja kopott szőke. A napraforgó is irigykedett volna arra a csodás arcra amit Ő viselt. Kis házban élt hiszen nem voltak nagy igényei. Napjai átlagosak voltak,talán a szokásosnál is átlagosabbak. Minden reggel-még ha borús,szomorú időre is ébredt-kisétált a közeli füves sztyeppére ahol a vadvirágok színkavalkádja játszadozott. Sokszor hangszerét is vitte magával. Elbűvölő szimfoniákká formázta a hegedű zokogását. Egy nap mikor a babarózsaszín rózsabokor mellett tartott előadást a növényeknek,az eső is eleredt. Talán meghatódott az ég? Nem számított,sőt. Boldoggá tette az égi varázslat.Egy hirtelen jött halk morajra lett figyelmes. A hegedű hamis hangon nyögőt fel a nagy ijedtében. A néma lány szinte felsikoltott. A rózsaszirmok közt virgonckodott a rémisztő hang.A fiatal hölgy kíváncsian bújt a tüskés bokrok közt tátongó sötét réshez.Nagyokat pislogott miközben bekukkantott amikor egy gyors szellő fellibbentette sötét-tenger-kék szoknyáját. A szellőnek ravasz illatát követve hátra fordult,félt. És nagy megkönnyebüléssel nézett egy pajkos róka smaragdzöld szemeibe.

 

Megosztás a facebookon